Esküvői babonák? Sokan nem hisznek benne, de mégis figyelnek arra, hogy jobb lábbal keljenek ki az ágyból.
Nem tagadom, ezzel jómagam is így vagyok.
Egy ilyen érzelmekkel túlfűtött napon, mely egyben sorsfordító is, melyik menyasszony nem tart ezektől a babonáktól, melyeket a nők generációról generációra adnak át egymásnak?
Babonák már az ókorban is léteztek. Minden népcsoport igyekezett könnyebbé tenni önmaga számára a mindennapi boldogulást. Ezért rítusokat, szokásokat alakított ki, hogy befolyásolhassa a jövőjét. Egyes népeknél ez még a vallásban is erőteljesen jelen van. Így hát az esküvő se maradhat ki e témából. Vannak esküvői babonák, és néhány bölcsesség amit kigyűjtöttem, de egyiket se szabad nagyon komolyan venni! Inkább mosolyogj rajtuk!
Valami régi
Kötelező módon kell lennie a menyasszony kiegészítőjében valami réginek. E tárgy szimbolizálja a folytonosságot és a hagyomány átadását generációról generációra. Ez a tárgy leginkább a menyasszonyi ékszer szokott lenni.
Valami új
A valami új kiegészítőt kell vásárolni, hiszen életünk új szakaszára utal az újonnan jött szerelemre és szerencsére. Ezzel az új tárggyal üzeni, hogy fényes és egyben boldog jövőben bízunk.
Valami kölcsön
Bármit viselhetünk, amit kölcsön kaptunk az esküvőnkre. Azt szimbolizálja, hogy a barátok és a családtagok az ifjú pár mellett fognak állni és segíteni fogják őket az elkövetkezendő időkben. Nagyon fontos, hogy el ne felejtsd visszaadni a kölcsön kapott tárgyat!
Valami kék
Az igaz hittet, hűséget, tisztaságot szimbolizálja. Álltalában a harisnyakötő szokott lenni, de a hajba is lehet tűzni egy kis kék virágot.
Pénzérme a cipőben -esküvői babonák
Ez az esküvői babona, úgy tartja, hogy ha egy pénzérmét rakunk a menyasszony cipőjébe, akkor nem lesznek anyagi gondjai. De annak érdekében, hogy növeljük a jólét esélyeit, a vőlegénynek is kell rejteni a cipőjébe egy érmét.
Esős esküvő – esküvői babonák
Ha esküvőnk napján esik az eső, azt többféleképpen is értelmezhetjük.Az esős idő sok könnyeket, szegénységet jelenthet. De optimisták úgy vélik, hogy az eső előhírnöke a gyermekáldásnak,gazdagságnak,boldogságnak.
Tippünk: Ez a babona jó példa arra, hogy csak hozzáállás kérdése az egész. Hiszen gyönyörű esküvői képek készülhetnek ilyenkor.
Gyűrű leejtése – esküvői babonák
A gyűrűnek nagyon fontos szerepe van az esküvőn. Ha ez a szertartáson a földre esik, akkor a hatalmas balszerencsét jelenthet. Avagy szimplán annyit, hogy ügyetlen volt valaki.
Torta felvágása
Az esküvői torta az összetartozást jelképezi. Az lesz az úr a házban, akinek a keze felül van a torta felvágásakor.
Ha meg is etetik, egymást e finom falatokkal sok édes boldog pillanataik lesznek házas éveikben.
Gyöngy az esküvőn
Ha a menyasszony gyöngyöt visel az esküvőjén az mindenképpen könnyeket jelent. De sokan nem tudják, hogy ez örömkönnyeket és a házasság alatt pedig boldog éveket jelent. Szóval csak bátran vegyetek fel gyöngyös menyasszonyi ruhát és ékszert.
A menyasszonyi csokrot is meg kell említenem, ami a boldogságot jelképezi. A szertartás befejeztével a menyasszonynak el kell dobnia a hajadon nők felé. Hiszen így adja át a lehetőséget, hogy hasonlóképpen ők is átélhessék ezt a boldogságot. Aki elkapja, a menyasszonyi csokrot az megy férjhez a leghamarabb.
Természetesen a jelenlévő nőtlen férfiak se maradnak ki a jóból, mert a menyasszonyról levetett harisnyakötőt megkapják vőlegények.
A templomból kijövet rizzsel vagy virágszirommal dobálják meg az ifjú párt, hogy könnyebb termékenységhez segítsék őket.
Mindenféleképpen ki szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a babonák önmagukban nem jelentenek semmit, ha nem hisznek bennük. Mindenki maga dönti el, hogy mire fordít figyelmet és energiát. Nem mellesleg minden csak hozzáállás kérdése.